Ma végre megérkezett a 4800-as. Gondolkodtam, hogy várjak-e pár hónapot és utána írjak róla cikket, de ehelyett inkább úgy döntöttem, hogy napló formájában fogom az Olvasók elé tárni a tapasztalatokat. Folyamatosan bővíteni fogom ezt az írást a frissen kiderült dolgokkal, a problémák megoldásával és a legújabb felfedezésekkel.

Telepítés és első tesztek

Az első dolog, amivel megküzdöttem, az a doboz mérete volt: 80 x 96 x 56 cm (H x Sz x M) és bő 50 kiló. Fogása semmi, és mivel a liftbe sem fért be, ketten küzdöttük fel a lakásba. A kicsomagolás után is két emberes a készülék, mivel még így is 40 kg. Minimum 80 x 40 centis lapú asztal kell neki. Miután bezsonglőrködtük a helyére, jött a telepítés. Két napja már esténkét a kézikönyvét (letölthető) olvastam, hogy mindennel képbe kerüljek. Viszont a "doboz tartalma" fejezetben nem írták, hogy lenne benne matt fekete tinta, és mivel kizárólag matt papírokkal kívánom használni, ezért gyorsan rendeltem is egyet. Erre fel volt a dobozban. Nem a többi mellett, hanem csak úgy bedobva. Gondolom tanultak az első felhasználók sirámaiból. A csövek tintával való feltöltése (a charging) simán ment, csak a dokumentációt kellett követni.

Jött a szoftver telepítése. Először fel kell rakni a dobozban lévő CD-k tartalmát (meghajtó, Status Monitor 3 és LFP Remote), majd pedig érdemes az EPSON-tól letölteni a legfrissebb verizókat. Fontos, hogy a meghajtó telepítése előtt kapcsoljuk ki a nyomtatót, mert csak így fogja felismerni! Ellenkező esetben kézzel kell majd megkeresni, hogy melyik porton találta meg. Amiket meg kellett frissíteni: firmware, meghajtó, Status Monitor 3 és profilok. Szóval majdnem mindet (jobb szeretem, ha mindenből a legfrissebb van fent első körben). Ezek is simán mentek (a meghajtó frissítés előtt ismét kikapcsolva a nyomtatót).

Mielőtt nekiláttam volna tesztnyomatokat csinálni, még végignyomtam egy kalibrációt. Szerencsére van teljesen automatikus, amivel pár perc alatt elkészült. Csíkozásnak és egyéb kalibrációs hibának nyoma sincs. Viszont nem sokkal ezután észrevettem egy nagy buborékot a sárga tinta csövében. Érdekes módon a buborék azóta visszafelé mozdult el. Remélem semmi galibát nem fog okozni.

Jó hogy van papírtálca. Bele is nyomtam két 50-es csomag A4-es Enhanced Matte-ot, hogy legyen mivel kísérletezni. Nagyon kényelmes, hogy nem kell kézzel adagolgatni laponként... Egyébként a hátsó manuális adagoló katasztrófa. Gyorsan kell beletolni a papírt, és az nem mindig sikerül (átalában vagy ötödszörre szokott csak, és ez nagyon idegesítő. Majd megkeresem, hogy nem lehet-e a timeout értéket itt nagyobbra venni. Ma csak Enhanced Matte-al próbálkoztam, mert az a legolcsóbb, és amíg ki nem taptasztalom a nyomtatót, addig nem akarom a drága papírokat pazarolni.

Majd jött a próbanyomtatás. A meghajtó felhasználói felülete és lehetőségei nagyjából megegyeznekk a 2100-asnál megtapasztaltakkal. A legfontosabb dolog, amit találtam, hogy a keret nélküli nyomtatásnál van olyan beállítás, amitől nem nő meg a kép mérete! A 2100-as mindig nagyobbra nyomtatott pár százalékkal ilyenkor a megadottnál. És ebben ki is merül minden jó, amit a meghajtóról el tudok mondani. Nyomtattam színeset, meg FF-et is az Advanced B&W módban. Utóbbival semmi baj, de a színes nyomatokon olyan mértékű aliasing volt megfigyelhető, ami helyből a kukába irányítja az eredményt. Az A3-asokon nem volt ilyen fájdalmas, de ott is észre lehet venni. FF módban minden rendben volt, úgyhogy a meghajtó átméretezési algoritmusára kezdtem gyanakodni. Letöltöttem ismét a Qimage-et, amivel már egyszer próbálkoztam (röviden ez a program elveszi a meghajtótól az átméretezést). Míg a 2100-ason jóformán semmi különbség nem volt az Epson driver és a Qimage kimenete között, itt egyszerűen csodát művelt! Gyönyörűek lettek a nyomatok! Erőteljesen felháborítónak tartom, hogy egy ilyen kategóriájú nyomtató meghajtója ilyen gyatra legyen - pláne mivel a kisebb és régebbi 2100-assal minden rendben volt. Lehet, hogy ezzel arra akarják ösztönözni az embert, hogy hagyjon ott még pár ezer dollárt egy RIP-ért? Akár direkt, akár trehányságból van így, ez egy nagy fekete pont.

Még majd játszok az Advanced B&W móddal, de a színes képeket egyelőre Qimage-el fogom nyomtatni. Szívom a fogam, de be fogok szerezni egy StudioPrint RIP demót is.

Hátsó papíradagoló, papírminták, feledékenység és egyebek

Tegnap végre sikerült megértenem a hátsó papíradagoló működését. A probléma abban volt, hogy nem szabad ráfektetni a papírt a tekercstartó fedelére, mert akkor nehéz lesz beerőltetni, hanem teljesen függőlegesen kell betenni! Ilyenkor szinte semmi ellenállást nem tanúsít, és azonnal elkezdi behúzni. Ugyan még nem mindig sikerül elsőre egyenesen betenni, de már másodikra általában sikerül. Azért nem lenne rossz, ha lenne olyan kétoldali megvezető, mint a kisebb nyomtatókon...

Volt egy papírmintákat tartalmazó csomag is a dobozban. 2-2 lap Premium Glossy, Premium Luster, Premium Semimatte, Ultra Smooth Fine Art, Water Resistant Canvas, Enhanced Matte Posterboard van benne. Mindegyik Letter (8.5" x 11") méretű. Európában. Az Ultra Smoot FA-ra kíváncsi voltam, lévén látatlanban rendeltem belőle egy 25-ös comag A2-est. Kellemes papír, kicsit melegebb tónussal, mint az Enhanced Matte vagy akár a Hahnemühle Photo Rag. A felülete kicsit érzékenyebbnek tűnik, pár pötty van az előttem lévő nyomaton, de az igazat megvallva, elfelejtettem befűzés előtt letörölni és sűrített levegővel lefújni a lapot (ami a fine art papíroknál általában szükséges, lévén hajlamos peregni a felületük). Enyhén kontrasztosabbnak tűnik az Enhanced Matte-nál, de nem annyira mint a Photo Rag. De persze mindezeket majd akkor lesz érdemes kipróbálni, ha megcsináltam (vagy megcsináltattam a rendes profilokat). Apropó profilok. Össszeszámoltam, hogy négy papírhoz kellene ICC profilt és QTR görbét gyártani, és ha ezt valamely erre szakosodott vállalkozóval csináltatom, akkor majd annyiba kerül, mintha vennék mondjuk egy Eye-One spektrofotométert. Úgyhogy jelenleg még nem döntöttem el. Az Epson profiljai jónak tűnnek, és az Epson ProGraphics webhelyen vannak kint plusz profilok is - igaz többnyire 2880dpi-hez, én pedig 1440-en nyomtatok.

Mikor ma a különböző papírok próbálgatása közben harmadszor is elfelejtettem jól beállítani a kimenő profilt, és sietősen kellett leállítani a nyomtatást, még mielőtt bármi a papírra került volna (szerencsére mindig sikerült), akkor az alábbi emlékeztetőt követtem el:

Ezeket szoktam elfelejteni beállítani. Meglátjuk, hogy ez segít-e, vagy még a monitorra is ki kell ragasztanom hasonlót...

Tegnap egyébként megtörtem Qimage ügyben. Az A3+ tesztnyomatok után úgy döntöttem, hogy enélkül nem lehet nyormálisat nyomtatni. Úgyhogy kicsengettem érte az 50 dollárt. Végül is olcsóbb, mint egy tintapatron. Van még egy hatalmas előnye: tudok úgy nyomtatni, hogy közben a Photoshop-ban a képek feldolgozását végzem (PS-ből nyomtatva amíg a spoolerbe kimegy a kép, addig malmozás van). Elvileg a Colorburst X-Proof-ból ma lesz letölthető próbaverzió, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy az jobb vagy szebb lesz-e a Qimage és QTR párnál. Valamiért csak elkérnek 800 dollárt.

Az alapteszteken túl

Hétvégén sikerült mindent végigtesztelni, amit szerettem volna. Ezek a következők voltak: Advanced B&W mód mégegyszer, ABW és a korábban észrevett aliasing kérdése, illetve néhány A3-as méretű tesztnyomat Hahnemühle Photo Rag-re.

A Quadtone RIP 2.3-as béta verziója már támogatja a 4800-at, bár jelenleg csak az Epson Enhanced Matte papírhoz vannak görbék. Mindenesetre ezt is kipróbáltam, hogy miként viszonyul az ABW képéhez. Ismét lenyűgözött. Három nyomatot készítettem normál, sötét és sötétebb tónussal. Papírtól függ, hogy melyik tetszik jobban. Enhanced Matte esetén a Dark, míg Photo Rag-nél a Normal (a Photo Rag kicsit nagyobb dmax-ú). Szóval teljes boldogság. Ami meglepett, hogy a QTR-t nél sokkal szebbek voltak a képek. Egyrészt az ABW képek neutrálisok voltak, míg a QTR meleg tónusú volt. Ott kell matatni egy keveset a görbék keverésével, mire tényleg neutrális lesz a nyomat. Másrészt pedig kontrasztosabb volt az ABW kép. Megnéztem alaposan, nincs túlélesítve, de a QTR-hez képest jobban kigrónak mutatkozik. Ennek eredményeképp most a QTR helyett az ABW mód lesz a standard fekete-fehér nyomtatási módom. Egy kis üröm az örömben, hogy a színes képeken felfeldezett átméretezési hibák (aliasing) FF-ben is jelentkezik. Konzisztensen rossz a meghajtóprogram... Viszont a Qimage itt is orvosolja a problémát.

Az A3-as Photo Rag-re készített nyomatoktól egyszerűen elállt a lélegzetem. Sokkal élénkebbek voltak a színei, mint amire a 2100 képes volt. Mindehhez társult a matt papír csillogásmentes felülete. Nagyon tetszik az eredmény. Mindent összevetve: megtartom :)

RIP fronton is végzek még teszteket. Eddig az Epson Stylus RIP, a ProofMaster, ImagePrint és ColorBurst RIP programokon vagyok túl (részben még a 2100-assal, részben pedig a 4800-assal). Egyelőre csalódott vagyok, de egyrészt még hátravan a StudioPrint (azt mondták, hogy pár hét, mire kijönnek a 4800 kompatibilis verzióval), másrészt pedig erről majd legközelebb írok.

RIP-RIP-róka

El vagyok kenődve. Jó tizenöt éve keresem a babravalót a szoftveriparban, és eközben elég sok gagyit és trutymót volt szerencsém megtapasztalni, de a RIP piacon található ingovány mértéke még engem is meglepett. Egy éve keresem azt a RIP-et, ami kielégíti a vele szemben támasztott igényeket - egyelőre sikertelenül. Van egy fecni az asztalom sarkán, amire a következők vannak írva (nem fontossági sorrendben, amikor valami az eszembe jut, akkor ráírom):

A RIP KIVÁLASZTÁS KRITÉRIUMAI

Nézzük azokat a pontokat, amik kicsit több magyarázatra szorulnak. Mindjárt itt is (1). Amiért egyáltalán gondolkodni kezdtem egy jó RIP-en, az ez volt. Sokan (köztük és főleg Michael Reichmann) ódákat zengtek az ImagePrint képminőségéről. Mivel Sefi szerint kicsit maximalista vagyok (na jó, lehet, hogy igaza van), ezért elkezdte birizgálni a fantáziámat a dolog, hogyan lehetne többet kifacsarni a nyomtatóból (anno ez az Epson 2100 volt, most meg a 4800). Főleg arra vágytam, hogy nagyobb átfogása legyen a nyomatoknak. (2) is ugyanide tartozik, habár a QuadTone RIP-pel, illetve a 4800 advanced FF módjával már boldogabb vagyok.

(3) és (4) egy kissé húzósabb téma. Ha már kiad az ember 500-1000 eurót egy RIPre, akkor elvárná, hogy működjön együtt a másik 1500 eurós spektrofotométerrel. És itt vagyon az bizonyos kutya elásva: az optikai világosító, amit a papírba tesznek, hogy az UV-t elnyelve és a látható tartományban visszasugározva kompenzálják a papír eredetileg sárgás színét. Viszont a spektrofotométerek másképp látják a helyztetet, és vagy a hozzá tartozó szoftverben (mint azt például a Gretag teszi) vagy magában a hardverben figyelembe kell ezt venni. Utóbbi azt jelenti, hogy permanensen egy UV szűrő van a spektro érzékelője elé téve. Azaz ha a RIP tudja használni a Gretag szoftver által készített profilokat, akkor az UV szűrő nélküli (egyébként pontosabb) eszközt kell megvenni, ha pedig nem, akkor jó esély van rá, hogy (a) nincs a saját profilírozójában UV kompenzáció (b) erről semmi dokumentáció nincs. Szívás, pláne ha csak empirikus úton lehet kideríteni, hogy mi is történik.

Mivel szeretnék helyet spórolni, ezért az összes képet ZIP algoritmussal tömörített TIFF-ként tárolom. Ezt a bolygón minden szoftver ismerni szokta, kivéve a RIP-eket. Ezzel, illetve a 7-10 pontokkal már meg is érkeztünk a mocsár szélére. Úgy látszik ha valaki kitalál egy jó screening algoritmust, akkor már feljogosítva is érzi magát, hogy ő teljes szoftvercsomagot írjon.

Még egy fontos dolog, a 11-es pont. Lévén a PostScript színkezelés olyan dolog, amivel nem szeretnék napi kapcsolatba kerülni (inkább fotóznék), ezért azokat a szoftvereket kultiválom, amiknek odaadom a képet megfelelő profillal felcímkézve, megmondom, hogy mire nyomtatok (vagy a hozzá tartozó profilt), és utána teszi a dolgát. Nagyon jó példa erre a Qimage. Egyszerű felhasználói felület (bár azért itt is ráférne a szerzőre egy ajándékpéldány a Windows User Interface Design Guidelines című alapvető munkából). Utána pedig nyomtat. Szépen. Igaz, hogy a nyomtatás két feléből (resizing és screening) csak az elsővel foglalkozik. Egy RIP-nek pedig mind a két féllel foglalkoznia kell.

Miután imígyen felfestettük a pályát, jöhetnek a versenyzők. Olyasféle élményeim voltak, mint egy átlagos Megasztár válogatás nézése közben. Csak nem tudok annyira röhögni rajta.

Epson Stylus RIP

Ez gyakorlatilag csak egy PostScript interpreterrel több, mint az Epson driver. (11) értelmében erre nincs szükségem.

ProofMaster

Epson 2100-assal próbáltam, 4800-as verziót 2005. október elején még nem láttam. Van próbaverzió. A felület használható volt, már majdnem meg is szerettem, amikor megláttam mit nyomtat. Kicsivel nagyobb dinamikát produkált, mint az Epson driver. Meg csíkokat. Pozicionálási hiba fehér csíkjait a fejmozgással párhuzamosan. De legalább gyors volt... Ezek után a 4800-ra már nem fogom megpróbálni újra.

ImagePrint

Elsőként még az 5.x verziókkal próbálkoztam, de másfél nap után se tudtam rábírni, hogy a firewire porton lévő 2100-ast megtalálja. A 6-os próbaverziója már megtalálta, viszont EZ NEM NYOMTAT. Mi a francot képzelnek ezek? Most komolyan, azt írják, hogy "a próbaverzió nem nyomtat, azért van, hogy ízelítőt kapj a felhasználói felületből". Na azt kaptam. Ennyit programot elszállni már rég nem láttam. A ZIP tömörített TIFF-ekre például hibaüzenet nélkül. Ha mm-re kapcsoltam inch helyett, akkor meg a vonalzók mentek el, de nagyon. Szóval egy alultesztelt, összehányt szoftverrel állunk szemben, bár egyesek szerint gyönyörűen nyomtat... Majd ha egyszer túl nyugodt lesz az életem, akkor ismét nekifutok. Hátha...

Wasatch SoftRIP

Arra sem méltattak, hogy a levelemre válaszoljanak. Kétszer próbáltam. Próbaverzió nincs.

Onyx RIPCenter

A cég a magyar képviselőhöz irányított, akiktől a teljes árat leperkálva el lehetett volna hozni egy próbát. Amit 30 napon belül hajlandóak visszavenni. Ja, mondtam már, hogy 4800-as támogatás nem volt ebben a verzióban? Pénzt nem adok olyan szoftverért, amit nem is láttam.

PowerRIP 2000

Gyanúsan olcsó, de adtam neki egy esélyt. Nyomtatásig nem sikerült eljutni, mert még előtte lerohadt.

ColorBurst

Korábban ezt adták a 4000 Professional Edition-hoz. Nemrég jelent meg a 4800-ast is ismerő verzióból letölthető próba. Ugyan ez nem a layout programmal is bíró változat, de a képminőségre vonatkozóan jó támpontot ad. A felhasználói felülettel nem volt különösebb gond. Nem úgy a képminőséggel. Ugyanazt a jelenséget lehetett megfigyelni, mint az Epson driverrel: nevezetesen az átméretező algoritmusa szép lépcsőket csinált a 45 fokhoz közeli vonalakból. Úgyhogy ez sem nyert.

StudioPrint

Erre még várok, azt ígérte a cég vagy egy hónapja, hogy pár hét múlva megjelenik a 12-es, ami már támogatni fogja a 4800-at.

SZÓVAL... Eddig mindegyik RIP leverte a lécet. Azok vannak még továbbra is képben, akik ezt nem a képminőség terén tették, illetve nem tojtak a fejemre, azaz a StudioPrint és ImagePrint. Amíg valamelyikük nem teljesíti az elvárásaimat, addig maradok az Epson meghatjó + Qimage + saját profilok megoldásnál.

Power Cleaning

Ma volt egy kis áramszünet, mire a nyomtató, amit egyébként bekapcsolva tartok, újraindult. Majd megkérdezte, hogy akarok-e power cleaning-ot csinálni. Egyszer már eljátszotta ezt egy bekapcsolás után - ezért tartom folyamatosan bekapcsolva, hacsak nem tudom előre, hogy vagy egy hétig nem fogok nyomtatni vele. Egyébként 2-3 naponta biztosan lenyomok valamit. Szóval power cleaning. Kissé gázos a dolog, mert leengedi közben az összes tintát a csövekből, és az durván 30 ezer forint kiöntését jelenti a csatornába. Érthető, hogy nem rajongok érte.

Szóval ismét azt mondtam a nyomtatónak, hogy ne csináljon ilyet. Utána leteszteltem, és az égadta világon semmi okát nem látom, amiért ilyet kellett volna csinálnia. Semmi csíkozás, semmi beragadás, de még csak neki sem állt mosakodni a fej, amikor nyomtatni kezdtem vele. Ahogy a vonatkozó vicc mondja: "ügyes!" Mármint ha paranoid akarok lenni, akkor azt gondolom, hogy ügyes módja annak, hogy az Epson még többet akasszon le a tintákért. De nem akarok. Így viszont nem marad más hátra, mint azt kell gondolnom, hogy a tisztelt programozó kollégák megint nem végeztek teljesen jó munkát...

Egyébként a fej beszáradásra vonatkozóan teljesen más érzés ezzel a nyomtatóval dolgozni, mint a 2100-al volt. Mivel hajlamos volt az is 3-4 nap állás után beszáradni, így minden egyes alkalommal még mielőtt nekiálltam volna nyomtatni ellenőrző tesztábrát nyomtattam. Kissé frusztráló volt. A 4800 kellően intelligens, hogy észrevegye a fúvókák eltömődését, és akkor automatice nekiáll mosakodni. Mindezt akár a nyomat kellős közepén is. Jó érzés tudni, hogy akármikor nyomtatok vele biztosan jó minőségű képet fogok kapni. 

Ha fogyni kezd a tinta

Most értem el oda, hogy elkezdett kifogyni a Light Black és a Light Magenta tinta. Önmagában ez még nem lenne hír értékű, de két dologgal is problémáim kezdtek lenni. Egyrészt az országban sehol nem tudtam venni tintát - nincs raktáron, néhány hét mire megjön. Másrészt pedig meglepő módon összecsíkozott egy képet, de alaposan.

Az első probléma ellen nem nagyon lehet másképp védekezni, mint hogy időben (legalább 2-3 héttel a kifogyás előtt) megrendeljük az új tintapatront. És reménykedünk, hogy megérkezik. Persze lehetne előre megrendelni annyit, hogy mindig legyen egy tartalék, de nem nyomtatok annyit, hogy reszkíroznám a szavatosság lejártát ilyetén mód.

A másik probléma durvább. Miután kijött a csíkos nyomat, és leszakadt az állam, elkezdtem utánanézni az okának. Elvileg a nyomtató, mikor érzékeli, hogy valamelyik fúvókája eltömődött, akkor automatikusan végrehajt egy tisztítást. Ez eleddig így is működött. A másik igazság az, hogy ha fogyóban a tinta (10% alatt), akkor nem lehet tisztítást végrehajtani, csak patroncsere után. Ha a két dolgot összeadjuk, akkor abból az jön ki, hogy a nyomtató, bár szeretne automatikusan fejet tisztítani, de az alacsony tintaszint miatt nem tud. A gáz ezzel az, hogy mind a nyomtató, mint a meghajtója elfelejt szólni erről a fájó apróságról... Csak úgy derül ki, ha egy fúvókatesztet nyomtat az ember. Korábban, a 2100-asnál minden nyomtatás előtt csináltam egy fúvókatesztet, mivel ott nem volt automatikus tisztítás. Viszont erről kezdtem leszokni az elmúlt hónapokban - úgy látszik hiba volt. Ezután minden egyes alkalommal tesztet fogok csinálni nyomtatás előtt. Ha normál üzemben (ha nincs fogyó tinta) minden jó lesz, akkor átállok arra az üzemmódra, hogy csak akkor ellenőrzök, mikor fogyóban valamelyik patron.

Felmerülhet a kérdés, hogy mit lehet kezdeni azzal a tintával, ami a patronban van akkor, amikor tisztítani kellene, de már kevés a tinta, és a meghajtó patroncserét követel. Ez most olyan 4-500 Ft-ot jelent, de legrosszabb esetben 1500 Ft körül is lehet. Most az a hipotézisem, hogy amint megjön a patron, kicserélem, fejtisztítás az újjal, és visszateszem a régit, amíg elhasználom a maradékot belőle. Remélem engedi a nyomtató majd - amint kiderül elmondom.

A jó, a rossz és a csúf

Még mielőtt a klasszikus western címe bárkit is félrevezetne: tintákkal (és részben a nyomtatófejjel) kapcsolatos dolgokról lesz szó. Olyanokról, amik az elmúlt pár hónapban felgyűltek.

Lépjen először színre tehát a jó. Legalábbis az eredménye. Mindig meglep, ha egy adott termékhez tartozó fejlesztőcsapatok képtelenek kommunikálni egymással. Itt van például a fúvókat teszt és tisztítás kérdése. Ha a meghajtóból kezdeményezünk egy ellenőrzést, akkor a szokásos hajszál ábrát nyomtatja le. Ebből aztán el lehet dönteni, hogy kell-e tisztítani a fejet, vagy mehet a nyomtatás (ezt minden egyes alkalommal megteszem manapság, mert több drága A2-es és Super A3-as lap árán tanultam meg, hogy nem szabad nekirontani, mint azon bizonyos Tót). Kicsit kényelmetlen, de működik. Viszont, ha a nyomtató vezérlőpultjáról kezdeményezzük ugyanezt, akkor nem csak csíkokat, hanem kitöltött téglalapokat nyom le! Plusz, utána ellenőrzi is, hogy tiszták lettek-e a fúvókák, és ha nem, akkor pucol, és újra nyomtat. Mindaddig, amíg tiszták nem lesznek. Ráadásul ez az egész procedúra arra is jó, hogy a "napi betevő" nyomtatása meglegyen a szerkezetnek! Jó sokáig minden nap nyomtattam legalább egy képet, hogy ne száradjanak be a fúvókák, most viszont már csak egy fúvókatesztet csinálok. Előbbi (papírt is beleszámítva) 300-400 Ft-ra jött ki, a fúvókateszt meg 30-50 Ft között naponta. Nem rossz, sőt kifejezetten jó.

Viszont itt van a rossz... Néha rájön szerencsétlenre, és akkor akár 15,000 Ft tintát is képes fejtisztításra elpocsékolni (eddig 2 ilyen alkalom volt a durván egy év alatt, amióta megvan a nyomtató). Nem tudom, hogy ennyire beszárad egy nap alatt, vagy csak valami nagyobb darab koszt tologat ide-oda, de jó pár tisztító ciklus kell neki. .A döbbenetes az, amikor: tesztábra - úgy tűnik 2 fúvóka nem megy mondjuk a ciklámen csatornán - pucol - majd a sárga és a világosszürke csatorna kompletten leáll. Ráadásul utána 4-5 újabb tisztítás hatására hajlandó újraindulni csak. Kicsit idegesítő. Nem értem, hogy miért nem lehet csatornánként végezni a tisztítást, miért kellett a fejet így tervezni. Jó, persze, az EPSON szempontjából jól van egy így - lévén szép kis bevétele van a tintákból. De akkor is vérlázító. Persze a tisztításkor kifolyó tintának is mennie kell valahová: erre szolgál a maintenance tank néven ismert kb literes kübli a nyomtató jobb alsó sarkában. Igazából semmi extrát nem tud - egy műanyag bödön, benne némi szivacs, hogy felszívja az anyagot. Viszont bizonyos idő után betelik. A régi nagyformátumú EPSON-oknál ilyenkor lehetett szerelőt hívni, aki egy kisebb vagyonért kicserélte. Most már mindenki megteheti magának - nagyjából 6 ezer forintért. Mindezért kap egy 300 Ft-os fröccsöntött dobozt, 20 Ft-os szivacsbetétet, meg egy 50 Ft-os chip-et, ami elintézni, hogy egy egyszer betelt küblit ne lehessen többet visszatenni. Gondolom ez már jelentős mennyiségű csuklást okozott a tervezők (á nem, rendes mérnök nem csinál ilyen kicseszést, inkább marketinges volt az) felmenőinek. A 4000-esen még lehetett menüből reset-elni a chip-et, kicserélni a szivacsot (akár végszükség esetén tamponra is), és dolgozni tovább. Most nem. Vagy vesz az ember újat, vagy pedig nekilát beszerezni egy chip resetter-t, amivel gyorsan és határozottan el lehet intézni a kérdést.

Előbb-utóbb minden nagyformátumú nyomtató tulajdonos eljut a oda, hogy a 110ml-es patronok helyett 220ml-est használjon. Lévén ezzel jóval olcsóbban jön ki a tinta millilitere. A 110-es patron 13e körül, míg a 220-as 20e körül fut. Azaz két patrononként 6 ezret lehet spórolni (vagy maintenance tank-ra költeni...)

Ahogy a fenti képen is látszik, ezzel csak egy baj van: a 220-as patronok nem férnek el a 4800-as dobozában, hanem durván a felük kilóg. Azaz az ajtók, amik eredetileg a patronokat zárják el a külvilágtól, nem férnek el. Sőt, ha lehajtjuk őket, akkor baromira útban is vannak. Legegyszerűbb gyorsan megválni tőlük (egy csavarhúzó segítségével pillanatok alatt le lehet pattintani őket - mindenféle károsodás nélkül - és besüllyeszteni a fiók mélyére, hátha a gép következő tulajdonosának majd kellenek. Bár nem valószínű, ha kicsit is utánaszámol a tintaáraknak. Azt leszámítva, hogy enyhén ipari megjelenést kölcsönöz a nyomtatónak (amivel tulajdonképp nincs is baj, révén ez egy ipari nyomtató), csak egy kellemetlenséget okoznak a nagy patronok: a jobb oldalon kilógás miatt kényelmetlenebb beigazítani az elölről adagolt lapokat. De ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy kicsit kényelmetlen, de mennyivel kevesebbe kerül!

Meghajtóprogramok: EU vs. USA

Ismét morgós hangulatomban vagyok. A dolgok kezdete az Adaptec SATA2 RAID vezérlőinek szofvere, ami miatt teljesen újrahúzni kényszerültem a gépem. De ebben a naplóban az Epson 4800-al foglalkozom, úgyhogy joggal kérdezhetné a Kedves Olvasó, hogy mi köze a gépújrahúzásnak ehhez a nyomtatóhoz. Nagyon egyszerű a válasz: nem voltak letöltve a szükséges meghajtóprogramok, ezért az újratelepítéskor le kellett szednem ezeket. És ekkor idéződött fel bennem az az idegesítő tapasztalat, ami már a korábbi szoftverfrissítéseknél is előjött.

Az Epson legalább két teljesen eltérő terméktámogató webhelyet tart fent - egy európait és egy amerikait (illetve a vonatkozó földrészeken lévő webhelyek ezekkel megegyezőek). Azt nem próbáltam, hogy Japánnal mi a helyzet, mert sajna a nyelvet nem beszélem. Ezek a webhelyek nem csak kinézetükben, hanem az onnan letölthető meghajtókban, dokumentációkban és egy programokban is kisebb-nagyobb mértékben eltérnek.

De mielőtt ezekre az eltérésekre rátérnék, először nézzük azt, hogy mire is van minimálisan szükség egy Epson 4800 elindításához:

• Printer Driver
• Status Monitor 3
• LFP Remote Panel Utility

Ehhez még jönnek hozzá az apróságok, mint például újabb ICC profilok, firmware upgrade, valamint egyéb programok (mint például a linearizálást szolgáló ColorBase). A következő táblázatban szedtem össze, hogy ma (2007. 04. 14.) az általam használt dolgoknak hol milyen verziója volt.

Van néhány egyezés, de látható, hogy milyen eltérések léteznek. Arról már nem is beszélve, hogy például 64 bites Remote Panel Utility csak az amerikai webhelyen van, ColorBase pedig csak az európain. Enyhén szólva zavaró. Ráadásul nem divat a „release notes", azaz gőze nincs az embernek, hogy amit letölt újabb verzió, az miben tér el az előzőtől. Ezt a helyzetet még azért bírják a mérnökeik tetézni: a letöltött fájloknak egy szép ötjegyű szám a neve, amit vagy rögvest átnevez az ember, vagy a büdös életben nem fogja tudni, hogy mi volt az. De az a dolog, amivel már csak őszinte csodálatot tudtak kiváltani belőlem, az a firmware verziózás. Kultúrember ad neki valamilyen numerikus verziószámot, amiről helyből tudni lehet, hogy miről van szó, és hogy kell-e frissíteni. No kérem, az Epson dátumot használ, ami még önmagában nagyjából használható (csak a változás mértékére nem lehet belőle következtetni, amire a numerikusból igen - v.ö. 1.1 és 2.0). De ezt a dátumot alaposan elkódolja, hogy még az informatikában több évtizede edződő embereknek is némi fejvakarásba kerüljön kitalálni, hogy miről van szó. A kódolás a következő: A0NNÉH. Igen, az elején az „A0" karakterek, utána a dátumból a nap, aztán az év (1 jegyen!), majd pedig a hónap, 1 hexadecimális jegyen (10=A, 11=B, 12=C). Azaz A0276B = 2006/11/27. El sem tudom képzelni, miféle perverz állat talál ki ilyet...

Azért a történetből mégis happy end kerekedett. Korábban a 3.0-ás LFP Remote Panel volt fent, most viszont találtam újabbat, és először a 3.1, majd pedig a 3.13 került fel. Ezekben van egy érdekes új szolgáltatás, ami rendkívül hasznos: nevezetesen részletes nyomtató állapotot tud visszaadni, nem csak azt a kis görcs státuszablakot, amiből csak azt lehet látni, ha már vészesen kevés a tinta, vagy majdnem betelt a maintenance tank. A program neve Printer Watcher, és a következő képernyőképen látható a fő állapotablak.

Ezek mellett még a „Parts Life Information" gombra kattintva meg tudja mondani a fejléptető és papírtovábbító motorok, valamint a tisztító egység élettartamát.

Így idejében el tudom indítani az utánrendeléseket, és nem kell mindig egy teljes készlet tintát/maintenance tank-ot a szekrényben tartani. Arról már nem is beszélve, hogy a szervizben is meg lehet rendelni az elkopott alkatrészek pótlását (ami azért nem túl sűrűn fordul elő, a legjobban a tisztító egység kopott nálam, 88%-on van most).

Konklúzió: érdemes mind a két webhelyet figyelni.

Új tintakódok

Minap elfogyott a sárga és a világos ciánkék a nyomtatóból. Normális jelenség, nem először fordul elő ilyen a történelemben. Egész addig hittem ezt, amíg a rendelésemre a szokásos beszerzési forrás azt a választ nem adta, hogy bizony ezeket a tintákat beszüntették. Az első heves dührohamon túl nekiláttam kicsit utánanézni a dolognak - és meglepő eredéményre jutottam. Nem, nem kell azon gondolkodni, hogy a roncstelepre vigyük a x800-as sorozat gépeit, csak az Epson volt idióta, és a 4880 megjelenésekor átkódolta az összes tintáját. A vonatkozó forgalmazó hozzá-nem-értésére már nem is pazarlok szavakat. Szerencsére egy másik helyen (ugyan picit drágábban - hiába a szakértelmet meg kell fizetni) már megkaptam az új tintákat. Sőt, az Epson webes boltjában is megvásárolhatók (ha valaki ezért 10%-kal többet akar kiadni....)

Az új kódok a következőképp alakulnak: