Minden utazás problémás kicsit, különösen ha magunkkal akarjuk cipelni a sokszor több tíz kilós fotós felszerelést. A helyzetet tovább komplikálja, ha repülőgéppel utazunk. A probléma alapvetően a következő: napjainkban sajnos nem lehet lezárni a feladott csomagokat (különösen az Egyesült Államokban), viszont a felszerelés biztosan nehezebb és nagyobb, mint amekkora csomagot a fedélzetre fel lehet vinni kézipoggyászként. Így lassan mindenki rákényszerül arra, hogy kifejlessze saját trükkjeinek tárházát, amivel sikeresen el lehet juttatni a felszerelést a célállomásra. Ebben az írásban az elmúlt 10 év reptereken szerzett tapasztalatait próbáltam meg rendezett formában az Olvasók elé tárni. Ugyanakkor ezúton kérnék mindenkit, hogy ossza meg velünk saját ezügyben szerzett ismereteit, és azokat a módszereket, amelyek működnek!

A repülőgépre való feljutás közben három akadályt kell leküzdenünk (per gép - ha csatlakozásunk van, akkor az újabb helyzeteket teremt):

• A jegykiadó vagy check-in pult.

• A biztonsági ellenőrzés(ek).

• A beszállás és a csomagok elhelyezése.

Mindenek előtt azonban előre kell bocsátanom néhány dolgot, amivel nem csak a saját helyzetünket tudjuk megkönnyíteni, hanem az utánunk érkező fotós kollégáknak esetleg meg is könnyítjük az életét.

A reptéri dolgozó is ember, és úgy is illik bánni vele! Ha emberi hangon, nyugodtan, kis odafigyeléssel viselkedünk a személyzettel, akkor ők is ezt fogják tenni velünk (legalábbis nagyobb esély van rá - hacsak nem volt korábban sok kellemetlen élményük fotósokkal). Majdnem teljesen biztos, hogy a biztonságiak félre fognak állztani minket, ha sok elektronikus ketyerét és vasat látnak. Készüljünk fel arra, hogy ez a normális állapot, és legyen kellemes meglepetés, ha nem szednek szét minket! Így nem fogunk nyugtalankodni azon, hogy végignézik a felszerelést.

Nézzük tehát, hogy hol mikor mi segíthet!

Check-in pult

Érjünk ki időben. Habár a legtöbb légitársaság csak azt kéri, hogy 1 órával indulás előtt legyünk kint a reptéren (transzatlanti járatokon esetleg 2 órával). Viszont ha jót akarunk (kevés nyűgöt és akár jó ülőhelyet), akkor menjünk ki időben! A parkolás, a bérautó leadása, ha nem ismerjük a repteret akkor a megfelelő terminál megtalálása mind-mind idő. Volt rá precedens Los Angeles-ben, hogy öt órával indulás előtt mentem ki, és a biztonsági ellenőrzés és a check-in három és fél órát tartott!

Mi megy a feladott csomagba, és mi jön velünk a fedélzetre? Alapértelmezés szerint a vázak és objektívek, a notebook és minden ami apró és drága, illetve ami akkor is szükséges, ha netalántán nem akkor érkezne meg a feladott csomag mint mi, az a kézipoggyászba kerül. Azaz a bőröndbe megy az állvány, a fejek, töltők és kábelek, plusz az esetleges helyszíni javításhoz szükséges szerszámok. A feladott csomagot érdemes bebiztosítani. A hungaricum-nak számító fóliázás (sehol nem láttam még ilyet!) és a hozzá járó poggyászbiztosítás épp fedezi a feladott dolgok értékét, úgyhogy ezzel mindig élek.

Pihekönnyű hátizsák. Nem elég, hogy nem lehet feladni a vázakat és obikat csomagként, de ráadásul a kézipoggyász mérete és súlya is szabályozás alá esik. Pár légitársaságnál ezt a korlátot már egy 1D és 70-200 IS kombinációval túl lehet lépni. Azaz szinte biztos, hogy a 10-15 kilós hátizsákunkkal bajok lesznek, ha valaki jobban ránéz. Ugyan az amerikai TSA kiadott egy javaslatot, miszerint a dolgozó fotósok a normál kézipoggyászukon felül felvihetnek a fedélzetre egy második, kézipoggyász méretű táskát is, de erre általában fittyet hánynak. Pláne Európában. Úgyhogy nincs más hátra, mint folyamatosan úgy tenni, mintha a hátizsák vagy oldaltáska csak pár kilót nyomna. Például a MiniTrekker-em méretben megfelel a kézipoggyász szabályoknak, de jócskán 10kg felett van megpakolva. Hiába, jól jön ilyenkor, ha az ember hozzá van szokva a cipeléséhez. Mindenesetre javasolt a táska méretét a szabályoknak megfelelőnek választani, és akkor csak a súlyproblémát kell megoldani.

Ami nem látszik, az nincs is. A check-in alatt igyekezzünk olyan helyre tenni a fotós cuccot, ahol nem szúr szemet rögtön a pultosnak. Ilyenkor van a lábaim közé kapom a zsákot a földön, vagy csak lazán féllvállra vetve tartom. Ez általában bejön, probléma csak a bokorugró járatokon lehet, de erről majd még később. Egyébként nagyformátumú kollégák előnyben, rajtuk egy 15 kilós Nature Trekker is csak piperetáskának néz ki...

Amit viselünk, az nem számít. Ez egy elég idétlen kiskapu, de szerncsére létezik. Mindig fotós mellényben utazom, és ha valaki kötözködne a hátizsák súlyát illetően, akkor egész egyszerűen átpakolok belőle a mellény zsebeibe, illetve egy vázat és egy nehéz lencsét a nyakamba akasztok. Ilyenkor a csomag már a súlyhatáron belülre kerül. Ebbe már nem mernek belekötni, mert végül is azt a 160 kilós urat is beckeckelte előttünk, és neki sem mondta, hogy fogyjon le, mert különben nem szállhat fel.

Használjunk elektronikus check-int. Sok helyen weben végig lehet csinálni a check-int, és így tutira jó helyet kaphatunk. Én a minél előbb található folyosó melletti helyeket preferálom. Ha ezt előre meg tudom ugrani, akkor még eggyel kevesebb dolog, amire oda kell figyelni a reptéren. Célozzunk meg minél előrébb lévő helyet, mert nem túl szórakoztató dolog nehéz csomaggal botorkálni a sorok között, ráadásul ezt még az utaskísérők ki is szúrhatják.

Osszuk el a felszerelést. Ha ketten vagy többen utazunk közösen, akkor a felszerelést el lehet osztani úgy, hogy a csomagok mérete és súlya a megengedett határhoz közelebb essen. Talán ez a legfájdalommentesebb módja az utazásnak. Sajnos ilyenkor hajlamos az ember még több dolgot vinni, amivel egyből vissza is került a mókuskerékbe.

A nagy telét vihetjük vállon. Furcsa mód, ha akár egy 500/4-es telét csak úgy a vállunkra vetünk pluszban a hátizsák mellé, akkor ezzel simán átvészelhetjük a checkintől a beszállásig az összes akadályt. Ugyan az emberek nagy része ki fog szúrni, és mindenféle kellemes és kellemetlen megjegyzést tesznek, és az objektív sincs védve a fej feletti csomagtartóban, de legalább el tudtuk vinni magunkkal.

Biztonsági ellenőrzés

Öltözzünk repüléshez. Kerüljünk minden olyan ruhadarabot, amivel még a hátizsákunk szétszedése előtt már gond lehet. A nagy fémcsattal rendelkező övek, nehéz órák, csizmák és fémbetétes bakancsok garantáltan plusz munkát fognak okozni a biztonságiaknak, és így tovább leszünk elszakítva a felszerelésünktől. Ha mégis olyan ruhadarab van rajtunk, ami problémát okozhat, akkor kérdezzük meg előre a biztonságiakat, hogy "levegyem-e ezt a bakancsot". Ők általában tudják, hogy mire fognak a kollégáik ráugrani.

Magunk tegyük fel a csomagot az átvilágításhoz. Ha ugyanis elkérik tőlünk, akkor kiderülhet, hogy jócskán túl van a súlyhatáron. Úgyhogy simán csak ignoráljuk segítő kísérleteiket, és saját kézzel tegyük fel a csomagot. Soha ne keverjünk a csomagjaink közé máshoz tartozó dolgot! Épp elég lesz figyelni a saját cuccainkra a másik oldalon, miköben a bakancsot húzzuk vissza és próbálunk mindent elpakolni. Ha ketten megyünk, mindig úgy pakoljuk fel a csomagokat, hogy az egyikünk mindig mindent szemmel tarthasson, és bevárjuk egymást az ellenőrzés után.

Pakoljunk rendszerezetten. Így sokkal egyszerűbb lesz a biztonságiaknak is átlátni, hogy mi van a csomagban, és amikor a nagy rohanásban, mögöttünk a hosszú sorral, pakoljuk vissza a dolgokat, akkor is nagy könnyebség. Egyébként visszapakolásnál mindig szólni szoktam, hogy hadd pakoljam inkább vissza én a cuccokat, mert így pontosan tudni fogom, hogy mi hol van.

Maradjunk csendben. Ha csak nem kérdeznek, akkor ne jártassuk a szánkat feleslegesen. Mindenki gyorsan át akar esni az ellőrzésen. A biztonsági személyzet is. Habár volt olyan esetem, amikor a marcona, addig mindent miszlikbe szedő emberünk a zsákban található National Geographic Channel feliratot viselő sapkám láttán hirtelen vidám lett, és alig lehetett leállítani, annyit kezdett kérdezgetni (pedig nem sok közöm van az NGC-hez, de ezt ő nem tudta)...

Beszállás

Bokorugrók. Itthoni viszonylatban a kis Fokker-ekre, és a hasonló méretekkel rendelkező gépekre gondolok. Mindezek közös jellemzője, hogy azokat a csomagokat, amik mérete nem tetszik, elveszik, majd "delivery at the plane" címkével felvértezve kiszálláskor a) a kezünkbe nyomják vagy b) ki lehet válogatni egy nagy halomból, amit effektíve senki se őriz, és mindenki azt visz el, amit akar. Ezek közül egyik sem elfogadható igazából. A legjobb, amit tehetünk, hogy előre megnézzük, hogy ilyen géppel akarnak-e szállítani minket, és inkább másik járatot választunk. Épp elég lesz küzdeni ilyenekkel akkor, ha menet közben üt be valami, és ilyenre pakolnak fel. Mindenesetre két dolog szokott ilyenkor bejönni. Egyrészt a tömeg elején gyorsan szállok fel, ha kell kicsit pofátlanul. Aztán egy ügyes mozdulattal az ülés alá rejtem a hátizsákot (mert fentre nem fér el). A másik megoldás, ha mindenáron el akarják venni, a felszerelés értékének hangoztatása: "ez esetben Ön lesz a felelős a táskában lévő 3 millió forint értékű felszerelést ért bármely kár miatt". Ne legyünk agresszívek, de hajthatatlannak kell maradnunk.

Úgy szálljunk be, hogy még a csomagnak is maradjon hely. Azaz az elején. Ha előttünk már telepakolták a csomagtartót, akkor csak az ülés alát pakolhatunk, ami elég kellemetlen egy hosszabb úton. Az Államokban sűrűn előfordul, hogy szakaszolva engedik fel az embereket: először a leghátul lévőket, aztán fokozatosan haladnak előre. Ilyenkor tettetnünk érdemes a hülyét, mint aki félrehallotta a sor számát, és rögtön az első csoporttal felszállni. Ha valamilyen okból kifolyólag nem sikerül időben feljutni (például mert csatlakozó járathoz kellett rohannunk, és már javában megy a beszállás, amikor odaérünk), akkor csapjunk le az első szabad helyre a csomagtartóban. Kevés idegesítőbb dolog van, mint a tömeggel szemben megpróbálni előrébb jutni, hogy megtaláljuk azt az egy szabad helyet. Azért érdemes odafigyelni rá, hogy látótávolságban maradjon a felszerelés.