Először 2003 tavaszán merült fel Reykjavík neve fotózási célpontként, azonban ekkor még csak mint egy olyan hely, ahonnan a gyűrűs napfogyatkozás teljes lesz. Sajnos már nem lehetett egyetlen járatra sem jegyet kapni (1 héttel az esemény előtt), így szőnyeg alá söprődött a dolog. Egészen idén tavaszig, amikor is újra foglalkoztatni kezdett egy izlandi expedíció ötlete (lévén ellustálkodtam a tavaszra tervezett túra tervezését és az elúszott).

Egy dologban teljesen biztos vagyok: ha sikerült volna a napfogyatkozást innen nézni, akkor leszakadt volna az állam attól, amit látok. Gyönyörű, érintetlen vidék, igazi paradicsom a tájképfotózás és a madarászok számára.

A tervezés során többször átalakult a résztvevők listája, majd legvégül barátnőmmel ketten alkottuk a teljes "csapatot".

A cikkben bármelyik képre kattintva megtekinthető annak nagyobb méretű verziója. Ez alól egyedül a bejárt út térképe a kivétel. A lapon elég sok kép található, így lassan kapcsolatokon keresztül sokáig töltődik le. Azt hiszem megéri megvárni. Ahol a kép készítéséhez használt felszerelés leírása mellett a *** jel található, ott arra kattintva megtekinthető a "hogyan készült" felvétel. Ezeket a képeket párom, Lőrincz Ágnes készítette, Canon PowerShot A60-nal.

Felkészülés

Március közepén kezdtünk készülni az útra, megpróbáltunk mindennek utánajárni, a lehető legtöbb információt összeszedni. Tömérdek website átolvasása és az összes rendelkezésre álló film többszöri megnézése után is még jó adag bizonytalansággal vágtunk neki az útnak. Amit fixálni lehetett az a repülőjegy (és ezáltal a dátumok), illetve a bérelt autó volt.

Hosszas listakészítés és feldolgozás következett a tavasz és a kora nyár során. A feladatok egy része a felszerelés összeállítása volt, másrészt pedig a hiányzó információk megszerszésére is elég sok idő elment.

Ami a repülőjáratokat illeti, egyetlen helyi légitársaság működik, az Iceland Air, sőt, más társaságok gépei se nagyon fordulnak meg arrafelé. Itthonról úgy tűnt, hogy csak horribilis árakon lehet kiutazni. Végül a trükk, amivel jó jegyet lehetett szerezni a következő volt: az Iceland Air weblapján, ha az ember átküzdötte magát a viking (izlandi) nyelvű lapok során, akkor angolul kommunikáló úttervezőhöz lehetett jutni. Az itt kapott járatszámokkal besétálva a MALÉV irodájába simán ment a foglalás (pontosan annyiért, amennyi az Iceland Air webes, kedvezményes ára volt!).

A szigeten bejárandó útvonal többször is átalakult - sőt, ezt még a helyszínen is kicsit változtatni kellett. Végül a térképen sárgával jelzett útvonalat jártuk be. Összesen 2500 km-t tettünk meg, ebből nagyjából 1500-at földúton. Az autóbérlet simán ment, bár arra fel kell készülni, hogy például az Egyesült Államokban egy hónapra lehet annyiért autó bérelni, mint Izlandon egy hétre.

Erre jártunk - amit a GPS rögzített

Garmin GPSmap 60CS - MapSource alaptérkép

Elektornuikus térképet szerezni Izlandról nem egyszerű dolog. Garmin GPS-t használva a triviális választás valamelyik Garmin által gyártott térkép lett volna. Azonban ezek épp hogy csak érintőlegesen lefedik a szigetet. Végül a helyi földhivataltól sikerült beszerezni egy digitalizált térképszelvényeket tartlmazó raszteres térképet. Ez támogatta a GPS-emet is. Ennek ellenére a fő navigáció metódus mégis a papírtérkép volt - könnyebb használata miatt.

A túra előtt két, utána pedig egy napot terveztünk Reyjavíkban tölteni. Az első két nap alatt várost néztünk, illetve pufferként is szolgáltak, ha a felszerelés csomagban feladott része nem érkezne meg velünk (szerencsére oda-vissza egyben megérkeztek a csomagok). Az utolsó nap egy kis pihenésre, szállodában alvásra, és még egy kis városi csatangolásra adott módot. Fotózára így 8 nap maradt. A fotózási szakaszt telihold köré szerveztük, bár az időjárás miatt sajnos ennek nem sok hasznát vettük. De erről majd később.

Az időjárás és a hegyi utak állapota stresszelt ezután hónapokon keresztül. Ahogy itthon is kicsit megkésett a nyár, a hegyi utakat majd egy hónappal később nyitották meg, mint az elmúlt 10 évi átlag. Szerencsénkre két héttel indulás előtt már megnyitották az F35-öt, amely számunkra érdekes volt.

Madarak

Canon 1D Mk II - 24-70mm f/2.8L @ ISO 500

Az Arnarstapi kikötője melletti szirteken óriási sirálykolónia fészkel. A rikácsolásuk már messzire elhallatszik. Ez volt az első találkozásom az izlandi madárvilággal - és mit ne mondjak lenyűgözött. Ekkor még el sem tudtam képzelni, hogy mi jön még ezután.

Az ismerősök, akik már jártak Izlandon felkészítettek rá, hogy elképesztő árakkal fogunk találkozni, de a szálloda árak még így is megleptek. Ennek okán pár nap kivételével kempingezésre készültünk. Ez azzal az előnnyel is járt, hogy nem kell előre lefoglalni a szállást (már ha egyáltalán van ott szállás, amerre megyünk), mivel arról gőzünk sem volt, hogy hol mennyi időt fogunk eltölteni, milyen lesz a fotózás irama, vagy mikor fáradunk el annyira, hogy bármi áron aludni akarjunk. A helyi szabályok szerint egy éjszakára bármelyik út mentén fel lehet állítani a sátrat, ha pedig valaki földjén akarjuk ezt tenni, akkor a gazdától kell rá engedélyt kérni.

Az élelmiszer ellátás miatt kevéssé aggódtunk. A tavalyi Colorado-fennsík túrán már bevált a 3-4 napra előre vásárlás módszere. A készleteket pedig amikor lehetett, pótoltuk. Ami nagyon fontos volt az a víz és a benzin (mivel az biztosította az áramellátást és a fűtést is). Az útszéli benzinkutak egy részénél forró kávét is lehet kapni (a coffee szót még a csak vikingül beszélő emberek - ami egyébként nagyon ritka - is megértik, és teletöltik a termoszt).

Ami a fotós felszerelést illeti, a tervek szerint az útra már az új Canon 1D Mark II-vel indultunk volna, tartalékként pedig a D60-ast akartuk vinni. Két héttel az út előtt érkezett meg az 1D Mk II, így csak futólag volt időm indulás előtt összeismerkedni vele. Új, kipróbálatlan felszereléssel expedícióra indulni nem jó dolog, tehát a két hét alatt elég alapos tesztelésnek vetettem alá a gépet. Teljesn összeszokni azonban csak az út első pár napja után sikerült.

Izlandon

A Reykjavíkban eltöltött két nap egy enyhe ízelítőt nyújtott abból, ami az út további részében várt ránk. A tengerparti séta során a távolban látható hegyek gyönyörűek voltak, és ha csak ilyen látványban lett volna részünk, már akkor is élményekkel teli tértünk volna haza. Elhagyva a várost két-három napig folyamatosan szájtátva bámulás következett. Utána már hozzászoktunk a látványhoz, és a kezdeti mindenre rácsodálkozás kicsit lanyhult. Napról napra azon tűnődtünk, hogy képesek lesz-e az aznap látottak felülmúlni mindazt, amit előtte láttunk. Igazából nem is felülmúlásról van szó, hanem arról, hogy minden egyes nap más és más tájakat láttunk. Ahhoz képest, hogy milyen kis sziget, Izlandnak mindenféle tájból van egy kicsi.

Mt. Kirkjufell

Canon 1D Mk II - 24-70mm f/2.8L @ ISO 100

Ahogy készülődtem a kép elkészítéséhez egy csér kezdett el körözni felettem. Rikácsolt, így körülnéztem, hogy látom-e valahol a fészket, hogy távolabb mehessek tőle, de nem találtam sehol. Gondoltam gyorsan végzek, és tűnök is elfelé. De a csér gyorsabb volt. Alig, hogy exponált a gép, már zuhanóbombázásba is fogott - jó adag ürülékkel beterítve a vázat és az arcomat.

A nagy változatosság közepette azért vannak olyan helyek, amelyek jobban tetszettek (illetve olyan is, ahová nem kívánok visszamenni). A teljesség igénye nélkül álljon itt pár ezek közül.

Snæfellsness félsziget. Pár óra autózásra van Reyjavíktól. Egy kis gleccser található a nyugati oldalán. Körben, a tengerparton gyönyörű kilátátssal. Ez volt az út azon része, amikor a legszívesebben mentünk az óceán partjára. A félszigetről egy kompjárat vezet át az északi frojdokhoz, amit mindenképp érdemes kipróbálni. Ideális kezdő hely, bő egy napot el lehet itt tölteni.

Világítótorony - Elliðaey

Canon 1D Mk II - 70-200mm f/2.8L IS @ ISO 250

A Stykkishólmur és Brjánslækur közötti kompjárat a fjord kis szigetei mellett halad el. A mintegy három óráig tartó úton Elliðaey és Flatey szigeteinek világítótornyai mellett halad el a komp. Flatey szigetén ki is köt pár percre. A hajón több fotóssal is összefutottunk, illetve négy-öt madarász és bálnaleső állította fel a fedélzeten a távcsövét. Flatey-t elhagyva megjelentek az első lundák - esetlenül próbáltak felszállni, hogy elkerüljék a vadászterületükön áthaladó kompot.

Északi fjordok. Kacskaringós, meredek hegyiutak mindenfelé. A térképen rövidnek tűnő utakon órákat tölt az ember. Aszfalt alig, a differenciálzár sűrűn használható. Út közben nem ritkaság az útépítés sem, ahol nagy munkagépek állják el az utunkat - de amint észreveszik, hogy valaki ki akarja kerülni őket, szépen félreállnak. Ugyanakkor lélegzetelállító látvány kárpótol a kellemetlenségekért. Ha napsütéses időben járunk erre, akkor hamar el lehet felejteni, hogy a sarkkörhöz milyen közel is vagyunk. Déli tengereket idéző partok, kék és zöld tenger, zöldellő hegyek mindenfelé. Itt található Európa legnyugatibb pontja is, a Látrabjarg, ami barátságos, embertűrő lundáiról is híres.

Snæfellsjökull

Canon 1D Mk II - 70-200mm f/2.8L IS + 1.4x @ ISO 100

Épp a gleccser nemzeti parkjának egyik kis tengerparti parkolójában vacsoráztunk, amikor hirtelen a felhők közül kibújt a hegy csúcsa. Ugyanekkor a leszállóban lévő nap is előtűnt a felhők közül.

A középső felföldek. Nem messze Rejkjavíktól, itt található a legtöbb látnivaló. Vulkánok, lávafolyamok, vízesések, geotermikus tevékenység tarkítja. A Gullfoss vízesésig kiépített infrastruktúra található, onnantól északabbra azonban hegyi úton - az F35-ön kell mennünk. A túristák száma is nagyobb, de csak napközben. Reggel 9-10 előtt és este 8-9 után sehol senki.

Gullfoss

Canon 1D Mk II - 24-70mm f/2.8L @ ISO 100 ***

Ugyan nem a legnagyobb - de sokak szerint Európa legszebb vízesése a Gullfoss. (A legnagyobbal - Dettifoss - is Izland dicsekedhet.) A fenti síkságon fújó szél hatására a vízpára minden felé sordródik, sűrűn irányt váltva. Egy-egy szembejövő párafelhő a lencsét teljesen beteríti, úgyhogy sűrűn törölgettem az UV szűrőt.

A déli partvidék. Rögtön a felföldek után második a látnivalók sorában. Északkelet felé haladva a Myralsjökull, majd a sziget legnagyobb gleccsere, a Vatnajökull következik. Utóbbi lábaintól a gleccserek vizéből táplálkozó számos folyó indul az óceán felé, felszabdalva a tájat. Maguk a gleccserek is látványosak. Itt található a Jökulsárkón gleccserlagúna is, ahol a jégtömeg először egy tóba torkollik, majd innen indul tovább az óceán felé. A formák és tónusok elképesztő sokaságát adják az egymásra tolult jégtömbök. A Dýrhólaey természetvédelmi területen madarak ezrei tanyáznak.

Kitörő Strokkur

Canon 1D Mk II - 24-70mm f/2.8L @ ISO 320

A Geysír városa mellet található gejzíreket elnézve az az ötletem támadt, hogy egy kitörés összes fázisát meg kellene örökíteni. Azt azonban csak az első sorozat képeinek gyors visszanézése után láttam, hogy miként is folyik le egy kitörés. Ezek után minden áron közelebb és közelebb akartam kerülni a gejzírhez. A dolog eredménye a következő munkamenet lett: állvány és gép felállítása; fókusz beállítása, kereső lezárása (hogy ne jusson innen be felesleges fény); türelmes várakozás a kitörésre - amikor már látható, hogy jön fel az első buborék, akkor pedig rátenyerelés a távkioldó gombjára. Az 1D Mk II 8.5 kép/másodperces sebességével a kitörés fázisai szépen rögzíthetők voltak. Igaz, amikor már magasban volt a víz, akkor vállamra kaptam az egész felszerelést és futás következett - még mielőtt pár száz liter forró víz nyakon öntött volna.

Időjárás

Egy "lusták képeslapja" egyik része írja le a legtalálóbban: "az esőn kívül volt még: köd / hó / jégeső (a kívánt aláhúzandó)". Kicsit más megvilágításban, egy helyi mondás szerint "ha nem tetszik az idő, várj negyed órát". Ezt a mondást, egy "kivéve ha esik" szakasszal egészíteném ki. Az út előtt, majd hazaérésünk után is sokan kérdeztek az időjárásról. Hasonló a helyzet itt is, mint minden mással Izlandon: mindenből van egy kicsi (esőből egy kicsit több, de valahol azt olvastam, hogy 15 szavuk van az esőre).

Az északnyugati fjordoknál nagyon szép, napos időnk volt, 25 fok körüli hőmérséklettel, ragyogó napsütéssel. A tengerparton megálltunk ebédelni, és csak a víz hőmérsékletéből lehetett tudni, hogy nem egy déli tenger partján üldögélünk valamikor a nyár elején. Különösen furcsa volt ez, mivel elég közel voltunk a sarkkörhöz.

Kősivatag eső után

Canon 1D Mk II - 24-70mm f/2.8L @ ISO 640

Ahogy jöttünk vissza az F35-ösön, és az eső kezdett alább hagyni, elképesztő fényviszonyok uralkodtak. Az ellenfény, az enyhén vöröses pára és a kősivatag szikláin csillogó víz láttán egyből a hátsó ülésen fekvő gépért nyúltam. Kimenni azonban egyetlen porcikám sem kívánt, mivel az eső szinte teljesen vízszintesen esett. Így feljebb tekertem a gép érzékenységét, hogy a leszűkített blende miatt megnyúlt expozíciós időt még azon a határon belül tudjam tartani, ahol éles képet kapok.

Ahogy visszaértünk a déli országrészbe, elkezdődött az esős szakasz, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal kitartott a túra végéig. Szerencsére azonban nem csak borult, szürke égboltot jelentett ez. Mivel az időjárás szélsőségei nagyon jó témákat tudnak szolgáltatni, így nem aggódtunk a csepergő eső miatt. Végül is ha mi kibírjuk, akkor a felszerelésnek is ki kell. Az 1D Mk II és a vitt objektívek nagy részének por- és vízállósága kapóra jött - nyugodtan tudtam dolgozni esőben is. Én hamarabb adtam fel és mentem vissza melegedni a kocsiba, mint a felszerelés. A képek persze mindenért kárpótolnak.

Viharral (olyan igazi dörgős villámlós viharral) nem találkoztunk. A szél néha elég erőteljesen fújt, különösen akkor, ha épp nem esett.

Sólheimajökull

Canon 1D Mk II - 24-70mm f/2.8L @ ISO 100 ***

Már az első teszképeknél nyilvánvaló volt, hogy az 1D Mk II érzékelőjének átfogása nagyobb, mint a D60-é volt. Több expozíciót is készítettem ehhez a képhez, felkészülve arra, hogy két képből kell majd a szükséges dinamikát összerakni. Meglepetésemre azonban egyetlen expozíció is elégnek bizonyult! A 30 x 45 cm-es nyomaton jól látszanak a fekete por apró részletei is, mindamellett a fehér jég és az ég felhői sem égtek be. Döbbenetes teljesítmény az új érzékelőtől.

Nem szabad azonban alábecsülni az időjárás erejét! Az F35-ös úton bő másfél órál ültünk a kocsiban arra várva, hogy a minden oldalról jövő eső és a köd kicsit eloszoljon. Gyakorlatilag semmit sem lehetett látni, így inkább megvártuk, amíg kijavul az idő. A csúszós földutak csúnyán meg tudják tréfálni az óvatlan utazót. A sok eső hatással van a folyókra is. Az F jelű földutak abban különböznek a normál földutaktól, hogy az esetlegesen keresztben folyó folyókon nincs híd. Azaz át kell kelni rajtuk. Fél órányi esőtől annyira meg tudnak dagadni ezek a folyók, hogy a bérelt Suzuki Grand Vitarával már nem lehet átkelni rajtuk. Ha az ember egy kocsival megy, akkor nem érdemes kockáztatni a folyó másik partján annak leapadására várva eltöltött pár napot.

Élővilág

Emlős állatból a szigeten egyetlen faj őshonos - a sarki róka. Sajnos egyetlen példányt sem sikerült lencsevégre kapnunk. A többi emlős állatfaj mind az első telepesek ideérkezése után került be a szigetre. Ezek közül is a legtöbben a birkák vannak. Mindenhol. Tényleg mindenhol. Az országút betonjától kezdve a kétszár méter magas sziklafalakig (itt hosszansan tűnődtünk, hogy miként másznak fel a 90%-áig ezeknek a falaknak, illetve hogyan jönnek le). Óvatosnak kell velül lenni, mert hihetetlen buta állat lévén hajlamosak pont a kocsival szemben elindulni, ha észreveszik azt - és karambol esetén megtérítendő a kár a gazdájának függetlenül attól, hogy a birka volt a hibás.

A másik nagy számba jelenlévő állat a póni. Főleg az ország déli részén és a középső régió még lakott részein (Geysír felé) találkoztunk sokkal. Az északnyugati fjordoknál nem emlékszem, hogy egyet is láttam volna. Egyéb háziállatokból összesen 2 kutyát és 1 macskát láttunk az út alatt, de ezek felkutatása nem is volt célunk.

Izlandi pónik

Canon 1D Mk II - 24-70mm f/2.8L @ ISO 100

A helyi pónik hihetetlenül nyugodt állatok. Az idő legnagyobb részében békésen legelésznek, vagy pedig mozdulatlanul állnak az esőben. Szerettem volna vágtázó pónikat is lencsevégre kapni, de a vágtához jól láthatóen egyiküknek sem volt kedve.

A madárvilág rendkívül változatos, igazi paradicsom a madarászoknak és a madarak iránt érdeklődő fotósoknak. Az igazat megvallva több száz kockát készítettem maradakról. Körben, a sziget partmenti szirtjein hatalmas tömegekben fészkelnek. De bentebb is bőven megtalálhatók. Attól függően, hogy az adott területen vadásszák-e őket, vagy sem félénkebbek, vagy teljesen barátságosak.

Portyázó sirály

Canon 1D Mk II - 400mm f/5.6L @ ISO 400

A sirályok mindenhol elég nagy népességnek örvendenek. Már távolról észre lehet őket venni, ha nem állandó rikácsolásuk miatt, akkor amiatt az átható bűz miatt, ami körülveszi a telepeiket. Mindezek mellett még az élelemszerzést is elég szokatlan módon oldják meg: elrabolják a zsákmánnyal hazatérő lundáktól a halakat.

A sziget a madarászok paradicsoma. Jómagam órákig ujjongtam, hogy ennyi állatot lehet látni ilyen kis területen. Sirályok, alkák, és lundák ezrével fészkelnek a szirteken. Az út alatt leginkább a lundák ragadtak magukkal. A sziget egyes részein - főleg azokon, ahol nem vadásszák őket - eléggé hozzászoktak már az emberekhez ahhoz, hogy közel lehessen menni, és akár órákig hasalni a fűben egy-egy példány mellett, figyelve, hogy miként tesz-vesz és éli saját életét.

Hazatérés a zsákmánnyal

Canon 1D Mk II - 400mm f/5.6L @ ISO 400

Elsőre ezekről az esetlenül totyogó madarakról fel sem tételeznénk, hogy egyáltalán repülni tudnak. Vagy ha felszálltak, akkor le fognak tudni egyben érkezni. Az első tíz perc után, amit a repülő lundák megörökítésével töltöttem, teljesen megváltozott a véleményem. A "kis rakéta" nevet ragasztottuk rájuk, ugyanis elképesztően gyorsan repülnek, közben leginkább egy darázsra hasonlító szárnycsapásokkal. Az 1D Mk II és a jó öreg 400/5.6 villámgyors fókuszálási képességének is okoztak egy kis fejtörést.

A digitális technika rendkívül nagy segítséget nyújtott a madarak fényképezésénél. Egyrészt nem kellett aggódni a hibásan ellőtt képek miatt, de a nagyobb segítséget az azonnali visszajelzés jelentette. Már a kamerán meg tudtam nézni egy-egy sorozat után, hogy sikerült-e, illetve melyik képeket lehet helyből kidobni. Pár óra vizes fűben fekvés után a meleg autóban végig tudtuk nézni a képeket, és visszamenni, ha még nem készült el az a kép, amit szerettünk volna.

Szállás

Az előkészítés során szállás szempontjából két fix pontot jelöltünk ki: a Rejkjavíkban eltöltött első két és utolsó napot. Körbenézve a szállodák terén elképesztő árakat találtam. Szerencsére azonban jól működik a vendégházak hálózata, így ott szálltunk meg mind a három éjszakára. A túra alatt úgy terveztük, hogy majd sátorozunk. Erre azonban nem került sor, mivel nagyon rövideket aludtunk csak, és a fáradtság miatt ezt inkább az autóban tettük meg.

Langjökull

Canon 1D Mk II - 70-200mm f/2.8L IS + 1.4x @ ISO 100

Az F35-ös úton az eső, a köd és a sivár táj láttán az ember elkezdi érezni, hogy milyen apró és tehetetlen a természet erőivel szemben. Ugyanakkor felemelő érzés körülnézve látni az érintetlen vidék szépségét. Ez a kép a Langjökull távoli gleccseréről akkor készült, mikor az a ködből elkezdett előbújni.

A nagyobb problémát a tisztálkodás lehetősége jelentette. Két-három, kocsiban eltöltött nap után nagyon vágytunk egy forró zuhanyra. Végül egyik nap hajnal 5-kor az út menti egyik gleccserpatakban nekiláttunk mosakodni. Elképesztően hideg volt a víz, de nagyon jól esett. Szerencsére nem járt arra senki, de ha jobban belegondolok, akkor az se zavart volna, ha jár - annyira hiányzott már a fürdés. Az ezt követő napokban hidegebb időnk volt, így nem is volt annyira elviselhetetlen a kocsiban eltöltött pár nap. Úgy döntöttünk viszont, hogy beiktatunk egy szállodát a fennmaradó időszak közepén - egy alapos zuhany, ágyban alvás, illetve az addigra már elégé alaposan összekoszolódott felszerelés megtisztítása céljából.

Jégív, Jökulsárlón

Canon 1D Mk II - 70-200mm f/2.8L IS @ ISO 100 ***

Amióta csak megláttam az első gleccsert, vadásztam a "gleccser kékjét". Az összenyomódó jégből kiszorul a levegő, ezért kékké válik. Repedésekben, frissen leszakadt jégtömbökön látható volt más helyeken is, azonban a Jökulsárlón gleccserlagúna maga volt a kánaán - a kék minden árnyalata megtalálható itt, változatos alakokkal és formákkal kombinálva.

A Statafell nemzeti park lábánál szálltunk meg. Itt a szállodaárak a rejkjavíki vendégszoba árak színvonalán voltak. Ködöt is kaptunk aznap éjszakára, így mivel fotózni sem lehetett, aludtunk egy alaposat.

Közlekedés

Hivatalos jelölés szerint kétféle út létezik Izlandon: normál és hegyi (utóbbiakat a számuk előtt F betű jelöli). Ez alapján azt lehetne hinni, hogy a normál utak aszfaltozottak, a hegyiek pedig olyanok amilyenek. Ettől kicsit árnyaltabb a helyzet. Egyetlen elsőrendű útjuk van, az 1-es, amely körbemegy a teljes szigeten. Ez kb megfelel az itthoni egyszámjegyű utak minőségének. A sebességkorlátozás is hasonló módon 90. Ettől jobb vagy gyorsabban járható útjuk nincs. A kétszámjegyű utak, még akkor is, ha nem F-fel kezdődnek, bármikor átválthatnak földútba. Ez mindenhol ki van táblázva, a néhány nap után már jól az emlékezetünkbe vésődött "malbik endar" táblával (a másik ilyen az "einbreid brú"). Nem véletlenül teszik ki a táblákat - érdemes kicsit visszább venni a sebességből, mert elég rázósak tudnak lenni ezek a földutak. Ugyan 80-nal lehetne rajtuk menni, de nagyon kevés olyan út van, ahol ez tényleg tartható egy közepes méretű terepjáróval. Vagy legalábbis mi nem szerettük volna szétrázni a felszerelést.

A kijelölt utakról tilos bárhol lehajtani. Szerencsére útnak tekinthető ahol már keréknyom van előttünk - azaz ebből a korlátozásból semmilyen hátrányunk nem származott. Az összkerékhajtású terepjáró kötelező. A földutak egy része járható ugyan normál személyautóval is, de ha egy kicsit beljebb akar menni az ember a mellékutakra, vagy folyón szeretne átkelni, akkor összkerékhajtás nélkül nehezen boldogul.

Az 1-es út mentén

Canon 1D Mk II - 24-70mm f/2.8L @ ISO 100

Az út menti látvány az első naptól kezdve elkápráztatott. Sajnos napközben, utazás közben túlságosan magasan volt a nap ahhoz, hogy értékelhető képeket készítsünk. Utolsó előtti nap reggel, ahogy felszállt a köd, több helyen is megálltunk pár kép erejéig.

A navigációs módszereket a tavalyi Colorado-fennsík túra tapasztalatai alapján terveztük. GPS és hozzá a megfelelő szoftver használata volt tervben. Szétnézve a GPS gyártók és mások megoldásai között, sajna nem sok lehetőség közül választhattunk. Vektorizált térkép gyakorlatilag nincs, raszteresből is egyetlen egyet sikerült felhajtani. Az úthálózat annyira nem bonyolult, hogy szükség lett volna rá. A papír alapú térképek elég jók, rajta van minden út. Két alkalommal használtuk csak a digitális térképet, amikor túlmentünk a célon, és pontosan szerettük volna tudni, hogy hol is vagyunk. Amiben sem a papír, sem az elektronikus térkép nem segített, az az utak burkolatának és minőségének meghatározása. Csak abban lehettünk biztosak, hogy ha színt vált az út a térképen, akkor valami történni fog a minőségével, de a színjelölés és az út minősége egyáltalán nem volt korrelációban egymással.

Felszerelés

A fotós felszerelésen kívül megfelelő ruházatra és kempingfelszerelésre volt szükség. Ruházatban jelentősen eltértek Ági igényei az enyémtől - lévén sokkal fázósabb, minden esetben két réteggel több ruhát viselt. A két pár bakancs (hogy az esetleg beázott, illetve két napja viselt kicsit száradhasson) nagyon jól jött. A sok csapadék miatt vízálló, lehetőleg lélegző anyagú kabát és egy polár pulóver részemről elegendő speciális öltözet volt. A fotósmellény hol a kabát alatt volt, hol felette, attól függően, hogy éppen esett-e, vagy sem.

A kempingfelszerelést nem igazán használtuk, mivel az éjszakákat (vagy inkább a teljesen sztochasztikusan megejtett pihenőket) vagy szállodában, vagy a kocsiban töltöttük. Esőben nem sok kedve van az embernek sátrat állítani.

A fotós és kiegészítő felszerelés volt a legnagyobb próbatétel. A következőket vittük: Canon 1D Mk II, Canon D60 váz; EF 17-40mm f/4L, 24-70mm f/2.8L, 70-200mm f/2.8L IS és 400mm f/5.6L objektívek; 1.4x telekonverter; 12 és 25mm közgyűrűk; 550EX vaku; PowerShot A60 és MV500i MiniDV kamera; laptop; Garmin GPS; Gitzo 1228 állvány Acratech gömbfejjel; illetve a szükséges kábelek, töltők, aksik, javításhoz esetlegesen kellő csavarhúzók, bicska, szigetelőszalag, tisztítószerek és egyéb apróságok.

A kábelek és az állvány ment a feladott csomagba, a vázak, objektívek, videokamera és notebook pedig a Lowepro MiniTrekker-embe, illetve egy második, normál hátizsákba, amit Ági vitt. Szerencsére a hátizsákok súlyát egyik reptéren sem akarták megmérni...

A teljes felszerelés - hála Ági pakolási tudományának - mindenestül elfért két nagy Samsonite keményfedelű bőröndben és a két hátizsákban.

Lundaportré

Canon D60 - 70-200mm f/2.8L IS @ ISO 400 ***

A világon talán a Látrabjarg lundái engedik magukhoz legközelebb az embert. Az 1D/400mm kombináció 3.5 méteres közelpontjával állandóan közgyűrűket igényelt, így felcsattintottam a 70-200-ast az eredetileg csak tartalék céljára hozott D60-ra. Kitett magáért a jó öreg váz, sőt, a kedvenc lundás képemet is ezzel sikerült elkapni. Egyszer rápillantottam a távolság skálára: egy picivel állt az 1.4 méteres közelpont után...

A sok elektronikus kütyühöz egy 150 wattos inverter szolgáltatta a tápellátást. Igyekeztünk mindig menet közben tölteni, de előfordult, hogy egy parkolóban járó motorral álltunk, és írtuk CD-re az elkészült képeket (a túristák csodálkozó tekintetei közepette).

A tápellátás mellett az elkészült képek tárolása is igényelt némi plusz felszerelést és munkát. A képeket a Toshiba notebookra töltöttem át egy kártyaolvasóval, majd a nulladik szintű válogatás után archiválásra kerültek. Először egy biztonsági tartalék céljával magunkkal vitt XDrive Pro külső USB diszkre, illetve CD-re. 30 üres CD-t vittünk, amiből 22 telt meg.

Összesen körülbelül 1800 fotót és 600 túristaképet készítettünk. Ehhez jön még 4.5 óra videó is, amit a MiniDV szalagokon hoztunk haza.

Jövőre újra

Annyira magával ragadott a táj, hogy jövőre vissza kell mennem. 2005 júliusának elején Schäffer András kollágámmal egy 6-7 napos workshop-ot szervezünk, amely az idén végijárt, és kihagyott területeket fogja érinteni.