Évek óta járok a Tisza-tóra az ottani madárvilágot megfigyelni és fényképezni, és mindig nagy kihívást jelentett a madarakat úgy megközelíteni, hogy ne zavarjam meg, és természetes viselkedésük közben tudjam megörökíteni őket.

Tavaly nyáron azon kezdtünk el gondolkodni Csicsman Sanyival, hogy az álcázás mennyiben változtathja meg a madarak félénkségét, és javíthatja-e a fotósok esélyeit. Ennek mentén gyorsan vettünk is egy 3 x 6 méteres eredeti NDK gyártmányú álcahálót. Sanyi csónakjára rátettünk egy ponyvatartó keretet, amire kifeszítettük a hálót. A kissé vicces eredmény az alábbi képen látható.

Ahogy elkészültünk, rögtön vízreszálltunk kipróbálni. A környékbeliek jót derültek a szerkezeten, de nem adtuk fel! Az első utunk ahhoz a kiszáradt fához vezetett, amin mérhetővé tudtuk tenni az álcázás hatását. Korábbi tapasztalatból tudtuk, hogy az itt pihenő kárókatonák már 50 méterről kiszúrják az embert, és ha közelebb megyünk, nyomban el is röppennek.

Legnagyobb meglepetésünkre a madarak ránk se hederítettek. Négy-öt állat (kárókatonák és egy bakcsó) üldögélt az ágakon és lihegett a meleg nyári délutánon. Közelítettünk - semmi reakció.

Hűsölés

Canon 1D Mk II - 500/4L IS + 2x @ ISO 100

Ekkor ahogy másztam előre a csónak orrába, hogy még közelebb legyek, orrabuktam a csónak alján felejtett állványomban. Hatalamas csörgés, csattanás - a madarak továbbra is ültek a helyükön. Ettől a pillanattól kezdve még merészebben teszteltünk. Hangosan beszélgettünk tovább, hátha azt észreveszik. Semmi. Az este további részében gyakorlatilag észrevehetetlenül jártunk-keltünk a tavon, és ha csak nem merészkedtünk túl közel, akkor ügyet sem vetettek ránk a korábban igencsak félénknek megismert állatok.

Másnap még egy próbára szántam el magam. Meg szerettem volna tudni, hogy egyedül, kisebb csónakkal megy-e a dolog, vagy mindenképp szükség van a nagyobb méretű rocsóra és a pilótára. Arra gondoltam, hogy a kísérlethez a fattyúszerkők szolgálhatnak ideális alanyul. Lévén ők elég hamar észreveszik, ha közelítünk hozzájuk, és megpróbálnak elzavarni minket.

Leszállás után

Canon 1D Mk II - 500/4L IS + 1.4x @ ISO 500

Megirányoztam hát azt a helyet, ahol abban az időszakban a szerkők tanyáztak. A normál csónakra csak simán leterítettem az álcahálót, és a kilátszó testrészeimet "kommandós" zöld-barnára festettem. Túristák jöttek szembe, jót röhögtek rajtam, sőt le is fényképeztek...

A szerkőtelep szélére érve viszont olyat tapasztaltam, mint még addig soha. Teljesen figyelmen kívül hagyták, hogy ott vagyok, élték nyugodtan az életüket. Illetve nem is annyira nyugodtan, mert hordták be a telepre a sulyomszálakat, halat. Sőt időnként össze is kaptak rajta. Egyik alkalommal körülbelül 1 méterre verekedtek össze a fejemtől, éreztem is a sulyomdarabról rámfröccsenő vizet.

Az álcázás tehát csilagos ötösre vizsgázott, és azóta elengedhetetlen kellékévé vált a tisza-tavi kirándulásaimnak.