Kiegyensúlyozott tervezésnek azt hívom, amikor egy termék minden egyes jellemzője azonos, vagy hasonló súllyal esik latba a tervezés során. Jelentkezhet ez abban, hogy a technika jelenlegi állása szerint mindenből a "high-end" kerül a termékbe, de abban is, hogy a nem-annyira-high-end terméknél ésszel választják meg azt, hogy mi mennyire lesz kifinomult. Józan paraszti ésszel. És nem marketing követelményekkel.

Minap kicsit elmélkedtem azon, hogy ha netaláltán valami hirtelen felindulásból le szeretném cserélni a Canon D60-am, akkor mégis mire tenném. Egy másik 1-es szériájú digitális váz szóba sem jöhet, és filmes vázat sem szeretnék. Igazából egy jó kis igáslóra vágyom, ami mivel csak második kamera lenne, nem kell, hogy mindenben olyan extra legyen, mint az 1D széria.

No, de vissza az elejére, egy kis történelem. Repüljünk vissza 2002-be, amikor a D60 megjelent. Kicsit mindenben gyengébb volt, mint az előző 1D, és mint a rákövetkező 1Ds. De mivel 2500 dolláros ár állt szemben a 4500-as (1D) és 8000-es (1Ds) árcímkékkel, így egyértelmű volt a döntés. A váz megvétele után pillanatokon belül kiderült, hogy az elemtartó markolat nélkül boldogtalan leszek vele - hiába, így jár, akinek nagy keze van (a markolat nélkül a kisujjam már nem fér el, csak a váz alatt, "feltekerve"), és nehéz objektíveket tesz a gépre. Elemtartó markolat beugrott, két BP-511 bele, és kerek volt a világ. Jó, persze számtalanszor akartam a Tiszába hajítani az egészet úgy ahogy van, amikor az elképesztően lomha autófókusz nem bírta elkapni a madarat (minden előfókusz ellenére - ilyenkor kapcsolt át az ember manuálisba), vagy amikor az az útálatos "BUSY" felirat megjelent a keresőben, és jó pár percet várni kellett, hogy a következő kockát exponálni lehessen.

Lassanként fejlődött a technika, és a fájó hibák is részben orvosolásra találtak. A gyors Sandisk Ultra II CF kártyákkal a "BUSY" már nem jelent meg annyit, és a 3 kocka per másodperc mellett csak az örökkévalóságig tartó reakcióidő (onnan kezdve hogy lenyomom az exponáló gombot, odáig, hogy elkezd nyílni a zár) jelentett kis bosszúságot. De mindezt leszámítva teljesen jól éltem a D60-nal. Látszott rajta, hogy úgy tervezték, hogy az elemtartó markolat is szerves része a gépnek. A dupla töltő, a vázhoz illő kialakítás, minden ezt tükrözte. Sőt, valahogy ezt a trendet a külső gyártók is felvették. Itt van például a Really Right Stuff L-talpa. Még kevéssé műanyag érzése is lett a váznak tőle!

Canon 10D, BG-ED3 markolat és RRS L-talp

Aztán jött a 10D. Nyálcsorgatva néztem a magnézium ötvözet vázat, és a 7 pontos autófókuszt. Aztán hamarosan kiderült, hogy amit az Úr emitt adott, azt amott visszavette. Jobb lett az érzékelő, de lassabban írt a CF kártyákra. Lett 7 fókuszpont, amivel gyorsabban téveszti el a fókuszt (lásd a végeláthatatlan vitákat erről, amik mára már elültek, és a Canon végre talán kijavította a hibát). Hogy miért? Mert valahogy le kellett faragni a 2500 dolláros árat 1500-ra. Van egy olyan elv, miszerint ugyanazért a pénzért pár év múlva sokkal jobb eszközt lehet venni. Igen, itt is így lett volna ez, ha nem kell lefaragni azt az ezrest. Ami különösen érthetelen, mivel nem sokkal utána napvilágot látott a 300D, ami az olcsóbb kategóriát célozta meg. Hmmm. Koncentráljunk a témánkra, az elemtartóra... Kompatibilis a D60-éval! Ja, hogy mást nem is gyártanak hozzá, használd a D60-ét! Műanyag elemtartó a magnézium váz alatt. Sőt, még a 10D gombjaiból sincs meg rajta minden. Nem, köszönöm, maradt a D60 (és amikor már nagyon tele lett a bénaságaival a hócipőm, akkor inkább elkezdtem spórolni egy 1D-re).

Amikor a 20D-ről először felröppentek a hírek, ismét bizakodni kezdtem. 9 pontos AF, 5 kocka per másodperc, és a CF írási sebessége is elképesztően jó! Ok, rendben, néha lerohadt, de azt előbb-utóbb úgyis kijavítják a firmware-ben. Többször eltöprengtem, hogy eladom a D60-at, mert ez a kütyü tényleg jó lenne nem csak tartalék, de második váznak is. Erre megint jön az a fránya elemtartó markolat... Igen, mivel anélkül nekem túl kicsi (a méret csökkentésével is lehetett spórolni - mennyit is? talán 50 dollárt?). Ez pedig egyszerűen katasztrófa. A kis vázmérethez képest otromba, hátrafelé bele az arcomba kiálló, és MŰANYAG.

Canon 20D és Kirk Enterprises L-talp - minden oldalról

Ráadásul hátul még a gumi borítás is hiányzik róla, ami kifejezetten "tetszik", mivel az izzadós kezemből így nagyobb valószínűséggel ejtem ki. Az első verziók egy nagyobb problémát is felvetettek. Van egy kis pöcök a markolaton, ami egy kapcsolót nyom be a vázon. Ha ezt nem teszi, akkor a gép kikapcsolt. Nos, ez a pöcök kicsit rövidre sikeredett, és az egyébként is lötyögő (lásd a mindenféle megoldásokat a lötyögés csökkentésére) markolat miatt a legrosszabb pillanatban kikapcsolt a gép. Hmmm. De ez is 1500.

Nem azt mondom, hogy nem fényévekkel jobb a 20D a D60-nál (a 10D-nél már nem látok említésre méltó különbséget használati értékben), viszont azt igen, hogy a termék jellemzőit nem igazán egyenlő súllyal vették be a tervezésbe. Arra pedig végképp nincs mentség, hogy egy nagyon korrekt kamerához miért csak és kizárólag gagyi kiegészítőket lehet kapni... Akinek nem kell az elemtartó markolat, az megveszi magában a vázat. De akinek tényleg KELL, és hajlandó is kifizetni az árát, azt miért szivatják ilyen használhatatlan vacakokkal?

Úgyhogy várakozok tovább. Hátha egyszer csak észreveszi a Canon azt a 2500 dollár körül árcímkével jellemezhető űrt, ami a 20D és az 1D Mk II között tátong, és megjelenik egy igazán kiegyensúlyozott termékkel. Ha pedig nem, akkor talán megint elkezdek spórolni, mert a kezem biztos nem fog összemenni...