Bő egy hónapja használom az 5D-t. Két héttel ezelőtt egy nyolc napos túrán voltunk spanyolországban, ahol volt módom alaposan megtapasztalni a képességeit, és persze össze is szoktam vele. Minden, amit korábban első benyomásként leírtam, továbbra is áll, most az újabb tapasztalatokról fogok csak beszámolni.

Még mielőtt belevágnék, előre kell bocsátanom valamit. Ezt a vázat speciális felhasználásra vettem: nagy felbontású tájképek készítésére. Éppen ezért ilyen szemmel érdemes nézni mindazt, amit leírok. Általános felhasználású vázként az 1D Mk2, melyet másfél éve használok, egyszerűen verhetetlen - de erről majd még később. Lehet, hogy néhány dolog kákán való csomókeresésnek tűnik majd, de ezek nekem fontosak ahhoz, hogy segítse a munkát a váz, ne pedig hátráltassa azt.

Kezdeti nehézség

Mint azt már tudhatja a Kedves Olvasó, az Arca-Swiss gyorscseretalp rendszer mellett tettem le a voksom. A vázakra és lencsékre pedig a Really Right Stuff talpait szoktam szerelni. Szinte minden modellhez gyártanak rászabott talpat - viszont eltart egy ideig, mire egy új vázhoz megtervezik a talpat és elkezdik a sorozatgyártást. Ez igaz az 5D esetére is - mikor indultunk a túrára akkor még nem állt rendelkezésre a megfelelő talp (sőt, ha már gyártottak is volna, akkor is eltartott volna egy jó ideig, mire megérkezik). Szóval valami helyettesítő megoldást kellett találnom. Szerencsére még a szekrényben lapult a korábban a D60-hoz használt talp (nem az L verzió, hanem a sima), és egy reszelővel fél óra alatt átalakítható volt úgy, hogy felszerelhető legyen az 5D-re. Úgyhogy ettől kezdve már állványon is tudtam használni.

Kezelhetőség

Nézzük először a problémás dolgokat, mert ezekből van igazából kevesebb. Legelőször is a kapcsoló. A D60-on régen egyet kellett fordítani rajta, hogy bekapcsolódjon. Akár vakon is tudtam "egy katt, és be van kapcsolva". Az 1D MkII-nél háromállású a kapcsoló, egy katt és bekapcsol, két katt és a pittyegős fókuszvisszajelző üzemmódba kerül. Utóbbit nem igazán használom, szóval itt is egy katt. Ellenben az 5D-n valami spórolásmásiás tervező a hátsó tárcsa bekapcsolását tette a kapcsoló harmadik állására. A D60-on és az 1-es szérián is ez külön kapcsoló. Szóval itt két katt a bekapcsolás, mert a hátsó tárcsa nélkül meg vagyok halva (például a kompenzációt ezzel lehet beállítani). Kicsit idegesítő, mert valamelyik vázon mindig elrontom, ha egyszerre használom őket.

Szóval kár, hogy a 20D kezelési módját vették át, jobb lett volna, ha egy új osztályt képviselő vázba - amelybe az 5D-t szánják - a neki megfelelő színvonalú kezelőszerveket (és szoftvert) tesznek. De ha már itt tartunk. Sokan ezért istenítik ezért a gépet, de számomra az egyik legnagyobb baj ez volt: túl kicsi és könnyű, nekem meg nagy lapátkezem van. Szóval az elemtartó markolat nekem kötelező darab. A géppel együtt rendeltem meg, de csak pár napja érkezett meg. Az első benyomások jók (nem úgy, mint a 20D markolatával volt). Stabilan áll a markolat, nem mozog, nem csavarodik el. És ez is magnézium, mint a váz. Azért persze nem minden teljesen tökéletes: kis hézag van a grip és a váz között, és nem tudom mennyire fog itt koszolódni. A rögzítőcsavar pedig kifejezetten gagyi - lötyög és úgy érzem, hogy miszlikbe fog törni, ahogy meghúzom. Ezt leszámítvá sokkal kényelmesebb a gépet használni. November végére ígérte az RRS a hozzá való L talpat, úgyhogy az is beszerzésre fog kerülni, mert nagyon kényelmetlen volt oldalra billentve használni. Könnyű megszokni a jót, és az L talp egy jó dolog. Ezen kívül még erősen gondolkodom egy kéztartó szíjon is, mivel a gép markolatostól majdnem olyan nehéz, mint az 1D (jó, 20 dekával könnyebb, de így is több lesz grippel és talppal, mint 1.5 kg).

Naplemente

Canon 5D - 70-200/2.8L IS + 1.4x @ ISO 200

A kezelési móddal együtt átöröklődött a maximum 2 fényértékes expozíció kompenzáció is. Jó persze, az esetek nagy részében ez elég, de trükkösebb fényviszonyok között jó szokott lenni az 1-es széria 3 fényértékes kompenzációs lehetősége. Nem nagy durranás a dolog, mert manuális módban minden ilyen helyzetet meg lehet oldani. Gáz egyedül akkor van, ha gyorsan változnak a fényviszonyok.

Sokan panaszkodtak mindenféle online fórumokon, hogy már gyárilag koszos volt az érzékelő a gépben. Annak ellenére, hogy elég poros helyeken jártunk, nem volt több az egy négyzentcentire eső kosz az érzékelőn, mint az 1D-nél. Pedig utóbbit csak párszor vettem elő. Nagyobb piszok nem került az érzékelőre, ami rajta volt, azt simán le lehetett fújni róla. Az érzékelő alja itt is hajlamosabb porosodni, talán mert a lecsapódó tükör inkább oda préseli a tüköraknában lebegő porszemcséket (a sors fintora, hogy az érzékelő alja az pont a kép teteje - ahol pedig elég sokszor az égbolt látható rajta a porral).

Szoftvertámogatás

Amikor megjött a váz, elég szegényes volt a hozzá való szoftverek választéka. A Canon DPP 2.0 mellett semmi más nem ismerte a formátumát, de az olyan nehézkes, hogy inkább kihagyom. A Canon szoftveréről egyébként csak annyit, hogy a WIA meghajtóban megint elrontottak valamit, és még a tulajdonos nevét se lehet megadni vele, amire eddig minden váz meghajtója képes volt... A BreezeBrowser ugyan sikeresen megjelenítse a képeket (illetve a benne lévő preview JPEG-et), de konvertálni nem tudta. Az Adobe Camera Raw 3.2 bétában támogatja az 5D-t (azóta megjelent a 3.3 is), de nem nagyon szeretem sem a kezelés módját, sem a vele készült képeket. Mindezek ellenére ezzel kínlódtam egy ideig, mígnem megjelent a RawShooter premium 2006. Hirtelen felindulásból (meg mivel a Capture One még decemberig nem fogja támogatni az 5D-t) éltem a Pixmantec októberi akciójával, és megvettem az RSP-t. Nem is lehetnék elégedettebb vele, de erről majd egy másik cikkben.

Képminőség

Igazából manapság már szinte kivétel nélkül minden digitális váz kiváló képminőséget szolgáltat, így nem is szeretném, ha pixelkukkoláson kapnának. Azonban van néhány dolog, amiről érdemes szót ejteni. Elsőként talán az, hogy a fájlok, amiket az 5D produkál egyszerűen lenyűgözőek. Hála az 1D-hez képest kevéssé agresszív antialiasing szűrőnek, a képek helyből élesebbek. Jóval kevesebb élesítésre van szükség az utómunka során. Arról már nem is beszélve, hogy az ember szava eláll, amikor 30x45 centis nyomaton látja viszont. Ha minden más katasztrófa lenne a gépen, ezért akkor is megérné. De nem az, sőt.

Kriptabejárat

Canon 5D - 24-70/2.8L @ ISO 3200

Itt van például az érzékenység. Elég sok kastélyban és templomban jártunk, ahol nem lehetett vakut használni. Így hát bepróbálkoztam az ISO 1600 és 3200 használatával. Reménykedtem, hogy nem lesznek nagyon zajosak a képek, bár az 1D MkII-vel való tapasztalataim alapján nem nagyon bíztam benne, hogy 1250 felett bármi használható is kijön belőle. De nem volt más választásom, mert se fény, se állvány, se vaku. Viszont azért valamennyi mélységélességre mégiscsak szükség volt. Úgyhogy feltekertem maximumra. Aztán este leesett az állam. Nemhogy csak értékelhetők voltak a 3200-on készült kockák, de kifejezetten jók voltak. Egy kis zajszűrés, és minden teljesen renben is volt. Érdemes vetni egy pillantást a fenti kép egy 100%-ra kinagyított részletére. Pár fokkal el kellett fordítani a képet, mert ferde volt, de ez még a zajszűrés és élesítés előtti állapot.

Még amikor információ után kutattam, találkoztam össze egy írással, amely az 5D árnyék- és csúcsfény részletmegtartó képességével foglalkozik, összehasonlítva az 1D MkII és 1Ds MkII vázakkal. Meg tudom erősíteni az ott leírtakat. Sokkal több részlet rejlik az árnyékokban, és a világos részek is részletgazdagok. Még a teljesen fehér felé közeledve is.

17-40 - marad, vagy megy?

Nehéz kérdés ez. Egyrészt nem vagyok túl nagy rajongója a szuper nagylátószögű optikáknak, másrészt az a 17-40-el készült mintakép, amit az 5D bejelentése után a Canon közzétett, eléggé gáz volt. A sarkok teljesen eltaknyolódtak, és a közepe se tetszett igazán. De aztán a valóság kicsit jobb képet mutatott.

Ablak és függöny

Canon 5D - 17-40/4L @ ISO 1600

Tágra nyitva tényleg nem túl szépek a sarkok, krtitikán alul szétmaszatolja őket. Azonban tisztesen lerekeszelve (f/11-f/16 környékére) a sarkok kitisztulnak, és abszolút használható eredményt nyújt. Sőt, mi több, ennek az optikának nincs olyan elképesztő hordótorzítása, mint a 24-70-nek a rövidebb végén. Szóval egyelőre marad, meglátjuk mennyit fogom használni.

Az 5D vagy 1D MkII dilemma

Ha magában nézzük az 5D-t, akkor az árához képest elképesztő képeket lehet vele készíteni. De mi a helyzet, ha az árban nagyjából megegyező 1D MkII-vel hasonlítjuk össze? Mint minden, ez is attól függ, hogy mire akarjuk használni, azaz mit akarunk fényképezni vele, és milyen körülmények között. Ha madarazunk, vagy sporteseményt fényképezünk, akkor a 8fps verhetetlen. Ha nagy nyomatot szeretnénk, akkor az 5D a nyerő. Ha zord körülmények között (porban, esőben)dolgozunk, akkor megint csak az 1D. Mivel engem a madarak és a tájképek érdekelnek, ezért döntöttem úgy, hogy mindkét vázat csatasorba állítom. Ha a Tisza-tóra megyek, akkor az 1D jön. Ha tájképezni, akkor az 5D. Ha nagyobb túrára, ahol jól jön egy tartalék váz, akkor mindkettő. Igazából bármelyikkel helyettesíteni lehet a másikat. Viszont mindkettőnek megvannak azok az egyedi tulajdonságai, amelyek, illetve saját igényeink alapján kell eldönteni, hogy melyik lesz a céljainknak megfelelő. Igazából egyik sem fog csalódást okozni.

De ha csak egyet tarthatnék meg a kettő közül, akkor az egyértelműen az 1D MkII lenne. Főleg a kezelhetősége, a robosztus "tégla" mivolta játszana szerepet ebben a döntéseben. Másrészt pedig a madarazáshoz kell a 8fps (igazából 6-tal is boldog lennék már). Arról nem is beszélve, hogy A3+ méretű, kiállítási minőségű nyomatokat ebből a gépből is ki lehet hozni, ahogy azt az elmúlt másfél év tapasztalatai mutatják. Ez pedig általában elég.