homeportfoliosproductsarticlesworkshopsbiographycontact
 
 

FlyakiteOSX

 

Az egyik örök vitatéma a digitális fotózás világában a "PC vagy Macintosh" vita. Mind a két tábornak megvannak a maga érvei, és ragaszkodnak a saját megszokott környezetükhöz. Lassanként elkezdtek megjelenni azok az eszközök, amikkel a PC-ből Mac-nek kinéző gépet lehet csinálni. A FlyakiteOSX is egy ilyen szoftver, de a jobbak közül való.

Amikor pár hete felhívta rá az egyik kollégám a figyelmem, akkor még csak érdekességnek tűnt, és gondoltam nem árt kipróbálni. Azóta teljesen beleszerettem. Igazából nem is egyetlen programról van szó, hanem egy barátságos telepítőkészletbe fogott halmazról. Megtalálhatók benne Windows XP témák, ikonok, alkalmazásokhoz tartozó skinek, sőt, még arra is képes, hogy a rendeszerfájlokban kicserélje a grafikus elemeket, és ezzel teljesen Mac OS X kinézetet kölcsönözzök a PC-nek, ahogy azt a következő képen is látni lehet.

Eddig sikerült pár dolgot kitapasztalni, hogy mit szabad, és mit nem.

  • A témák közül a Windows XP-hez valók teljesen jól működnek. WindowBlinds téma is van a csomagban, de ellentétben az XP saját téma-motorjával, a WindowsBlinds azért jelentősen lassítani tudja a gépet. Az XP témában ugyan még jobb oldalon vannak az ablak kicsinyítő-nagyító-bezáró gombok, és nem bal oldalon, valamint hiányzik a címsorrá összezárás lehetősége, de ezzel együtt lehet élni.
  • Az Office 2003 fájlok patch-elését kerüljük el, mert ettől nem fog működni a Digital Rights Management.
  • A boot képernyő is lecserélhető almásra, de ezt is kerüljük, mivel ezután nem fogjuk látni, ha chkdsk, vagy valami más, a boot képernyőt használó program fut.

Egy dolog viszzont nagyon hiányzik a csomagból: a Mac OS X képernyő alsó részét elfoglaló Dock, ami az alkalmazások gyors elindítására szolgál. Nincs veszve azonban semmi, mivel létezik egy másik freeware, az ObjectDock, aminek pont ez a feladata! A letöltés és telepítés egyszerű és gond nélküli, már csak a megfelelő skin-t és ikonokat kell beszerezni hozzá. Ezen (és sok egyéb OSX emulációs kütyü) forrása az OSX-E nevű webhely, ahonnan minden szükséges dolog (és sok szükségtelen is) letölthető

Jó kísérletezést mindenkinek!

 

 

All materials copyright © 2002-2012 Laszlo Pusztai. All rights reserved.